2.évad.10.rész, Epilógus, Búcsú

Köszönöm szépen mindenkinek!

Jó olvasást!

(zene)
Csak még utoljára

Nem ismerem saját magam. Egy idegenné váltam, és ezen már nem tudok változtatni. Annyi minden történt mostanában velem, hogy még nem volt időm feldolgozni. Összezavarodtam, és nem látok más kiutat. Tudom, hogy itt van a családom, és szeretnek, de velük már rengeteget éltem, anyámmal pedig csak négy évet. Eldöntöttem, hogy már semmi nem állíthat meg. Néha az egyszerűbb döntés a rossz, de ez engem nem érdekel. Csak szeretném megölelni anyát úgy, hogy ne tűnjön el utána. Szeretnék mindig vele lenni, mert erre vágyom. Erre van szükségem.

-Ne tedd ezt - vízhangzott a szoba.
-Ennek így kell lennie - nyeltem le az első tablettát.

Az elsőt követte még ötven másik. A látásom kezdett elhomályosulni, szédültem. Nehezen pislogtam, végtagjaim elpuhultak. Azt hiszem, láttam őt, miközben a földre zuhantam, de nem vagyok benne biztos. A fejem egyre jobban fájt, szinte már nem is tudtam magamról. A túlvilág vár rám.

*külső szemlélő*

Az ember azt hinné, hogy amikor rátalál egy emberre, aki éppen megöli magát, akkor sikítania kell, és zokogva rohangálni össze-vissza. Hát nem. Betty egy szomorú arckifejezéssel és gyors ajtózárással tisztázta önmagában a dolgokat, majd megpillantotta szőke hajú barátnőjét a holttest mellet. Alex mosolyogva motyogott valami magában, majd felállt, s lassan odasétálva Betty elé széttárta karjait. Ölelésre várt.

-Nem érezhetlek - barna szemei csillogtak az elfolytott könnyektől.

-Csak hinned kell - hangja halk volt, tett még egy lépést barátnője felé.

-Én hiszek! Éveken keresztül hittem - borult a nyakába.

-Sosem hittél eléggé - erősen a lány köré fonta karjait, aki hitetlenül felszisszent.

-Annyira hiányzol - lépett hátrébb de a kék szempárt nem engedte el pillantásával.

-Itt vagyok. Mindig itt vagyok. Látlak, mosolygok, amikor elbambulsz, elkomorodom, amikor miattam sírsz.

-Annyiszor beszéltünk, mégis üresnek éreztem magam. Annyiszor szükségem lett volna rád. Mindenkinek - könnyeit szabadon engedte, hangja remegett.

Hosszú percekig némán ültek, és egymás arcát fürkészték. Amikor annyi idő után valaki visszatér, és újra láthatja a másik felét. Amikor rengetegszer érintette, de sosem érezte a másikat, most mégis elveszett a másik ölelésében. Amikor csak nézik egymást és megértik a másik mondandóját szavak nélkül is.

-Annyira sajnálom - sóhajtott fel meglebegtetve szőke tincseit.
-Mit?
-Mindent, még régről. Tudod, itt sok ideje van az embernek gondolkodni, és én ezt meg is tettem. Annyiszor elrontottam. Hatodikban, amikor hónapokig nem beszéltünk, de aztán mégis kibékültünk. Aztán nyolcadikban, amikor minden olyan rossz volt. Mégis megoldottuk. Sikerült. Aztán kilencedikben, amikor megint én tettem tönkre mindent, és annyira menthetetlen volt minden. Tudom, hogy már rég volt, de megtörtént, és én nagyon sajnálom, és gyűlölöm magam miatta. Kilencedikben minden annyira más lett és én ezt nem tudtam kezelni. Lehetetlennek tűnt, hiszen te annyira jól megvoltál. És nekem csak egy valakim volt. Neked viszont rengeteg mindenki. Csalódtam saját magamban, és mindent elkövettem, hogy jobb emberré válhassak, de túl sok volt. Nem sikerült, és minden tönkrement. De megpróbáltuk. És majdnem kudarcot vallottunk. Annyi időbe, és türelembe került a részedről. És még is sikerült. De én azóta félig üresnek érzem magam, és ez nem változott, pedig lassan már húsz éve. Azok voltak a legrosszabb idők, és ha vissza tudnék menni az időben, megtenném! Megváltoztatnék mindent - hadarta el, miközben könnyei patakként folytak le arcán.

A csillogó szemű lány barátnője mondandóján elkomorodott, arca kicsit elfehéredett. Könnyeket hullajtott, de mindeközben próbált úrrá lenni a testén. Néhány perc múlva lenyugodott, s szólásra nyitotta a száját.

-Rég volt, nagyon rég. Azóta túl sok dolog történt velünk ahhoz, hogy ezen agyaljunk. Azóta meghaltál! Feladtad az életed a lányodért, aki most feladta érted. Mindenki meg fog halni körülöttem, akit szeretek? A gyermekeim felnőttek, a férjem negyvenes éveit éli. Fiatalok még. Te is fiatal voltál. Nagyon fiatal! És Jessica is. Túl hamar mentetek el. Élveznetek kellett volna az életet! Fel tudod te azt fogni, hogy mennyire összetörtem? Hogy mennyire tönkrement minden? Hogy milyen érzés volt látni, ahogy meghalsz? Ahogyan a családod összetörik? Látni az elfehéredett, élettelen arcodat? Ahogyan lecsukják a koporsódat, majd a mélybe eresztik? Látni, amint földet dobálnak rád? Látni, amint örökre itthagysz? Nem, nem tudod! - hangos zokogásban tört ki, már nem tudott és nem is akart uralkodni önmagán.
-Sajnálom - hajtotta le fejét.
-Csak.. Csak ölelj meg és felejtsünk el mindent - suttogta a szavakat.

Alex mosolyogva lépett közelebb barátnőjéhez, majd szorosan karjaiba fonta. Hosszú, nagyon hosszú percekig álltak így, majd jobbnak látták, ha leülnek.

-Tudod, a túlvilágon sem volt egyszerű, főleg mivel egyedül voltam. Nem volt másom, csak a látás. Láttalak titeket, itt voltam, de hiába. Te voltál az egyetlen, akivel nagyon ritkán beszéltem, sekni más. A sötétség és az egyedüllét volt. Jessica pedig tudta azt, hogy mire vállalkozik. És sajnos megtette. Ez volt az ő végzete, és ez ellen nem lehetett tenni.
-Tudom, de nehéz elfogadni - arcát kezeibe temette
-Én mindig veled leszek. Csak hinned kell - hangja halkabb lett, suttogássá vált.
-Még találkozunk, ezt biztosra mondhatom - emelte fel fejét, de mikor körbenézett csak az ürességet látta.

Epilógus

-Apa, apa! - szaladt a csöppség édesapjához.

A férfi nevetve a magasba emelte kisfiát, majd az ölében tartva megcsikizte őt. A középkorú nő mosolyogva figyelte őket a nappali ajtajából, majd tett néhány lépést feléjük. Szájoncsókolta a férfit, aki fél karjával átölelte őt. Boldog családot alkottak. Amikor férfi körbenézett a szobában, tekintete elszürkült, mosolya kétszeresére nőtt.

-Anastazia, felmennél Jamie -vel az emeletre? Kérlek.

A nő nem szólt semmit, mosolyogva ölébe vette kisfiát, majd felment vele a szobájukba, hiszen tudta, hogy férjének most fontos teendői vannak. 

-Boldog vagy - mosolygott a szőke hajú, idősebb nő.

-Igen, azt hiszem. De soha nem leszek olyan boldog, mint melletetek - pillantotta meg az immár felnőtt lányát, elhunyt felesége mellett.

-Mi mindig itt vagyunk, apa. Ezt soha ne feledd.

-Tudom, hogy itt vagytok, de más. Nagyon más. És így egyszerre három nő is van az életemben, akiket mindennél jobba szeretek. 

-Zayn, hidd el, ennek így kellett lennie - lépett hozzá közelebb régi nagy szerelme.

Mindhárman elmosolyodtak, majd egymásra néztek. Bár tekintetük boldog volt, szívükben mégis ott volt az a keserű fájdalom. A gyász.

BÚCSÚ

Először is szeretném elmondani, hogy a blog MA egy éves, ami nekem hihetetlennek tűnik. Nagyon gyorsan elrepült az idő, és láss csodát, elértünk a végére!

Az első évad végén már egyszer köszönetet nyílvánítottam nektek, hiszen nem terveztem második évadot. Hálás vagyok nektek, hogy kitartottatok mellettem, és tovább olvastátok a történetet. Hálás vagyok minden megjegyzésért, mert ennél nagyobb örömet nem tudtatok volna nekem szerezni. Hálás vagyok, amiért a legrosszabb napjaimon is megmosolyogtattak a szavaitok, és hálás vagyok azért, mert még anno, akkor, amikor, mindenki máskor, ezt nem tudhatom pontosan de elkezdtétek olvasni ezt a történetet. Néhányan biztosan már rég elfelejtették, de rengetegen maradtatok velem. Hálás vagyok a három számjegyű rendszeres olvasóimnak, mert ennél nincs nagyobb büszkeség.

Őszintén mondom, nehéz megválnom ettől a történettől, hiszen ez az egyetlen, amit elkezdtem és be is fejeztem, egyedül. Az idő során megnyílt körülbelül négy másik blogom, de mindet bezártam, mert nem voltam képes a folytatásra. E mellet viszont kitartottam. Hogy miért? Mert ez nem egy egyszerű fanfikció! Számomra nem. Nekem ez a történet egy barátságról szól, ami tényleg örökké tart. Egy erős, elpusztíthatatlan barátságról. Legtöbbetek mást látott ebben a történetben, de én nem. És nekem ezért különleges.

Nem igazán tudom, hogy mit írhatnék még.. Egyszerűen csak köszönöm szépen mindenkinek, aki elolvasta ezt a történetet és kitartott a végéig! 

Imád titeket, az író: Éva Malik.

P.s.: Megnyílt két új blogom, de mindkettőt társíróval írom. Elhatároztam magam, így ezeket be fogjuk fejezni! 

Violence - Zayn Malik fanfikció - Itt megtalálod!

Dare to believe - Liam Payne fanfikció - Itt megtalálod!

Goodbye Give me love!

http://www.youtube.com/watch?v=SMz7BdqsFhU

A videóban van egy helyesírási hiba, amiért elnézést kérek!