2.évad. 2.rész. - Valami, ami jön, majd távozik.

És itt is vagyok a friss résszel! Köszönöm szépen mindenkinek, aki továbbra is olvasóm maradt, egy hosszú kihagyás után is!

Mosolyogva néztem, hogy megőtt a feliratkozók száma, és kaptam kommenteket az első részhez!
TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!!

Jó olvasást, ~É.M.!! xx

(zene)

Olvasni kezdtem anyám sorait, pedig úgy éreztem, képtelen vagyok rá. Túl gyenge, meggyötört és összetört vagyok. De mind ezek mellet éreztem valamit, amit eddig még soha. Valamit, ami a mellkasomban pihent mostanáig, viszont ebben a pillanatban felébredt, és szabadságra vágyik. Egy szorító, mégis lágy érzés, ami erőt ad. Magam sem tudom mi ez, de bátorságot adott, hogy elkezdjem feltárni az Ő emlékeit.

" 2020. 09. 25.

Drága kislányom! Úgy érzem, megérdemled, hogy elmondjam neked. Egy napló keretében leírom, mi is történik velem. Hogy miért, azt ne kérdezd. Még ne.

Szeptember van, kicsit esős ez a hónap. Az esőcseppek egyenként hullanak rá az ablakra, nyomot hagyva maguk után, egészen addig, amíg meg nem száradnak. Néhány ember lépked az utcán. Némelyik esernyővel, némelyik néküle. 

Apád épp elment bevásárolni, és vitt téged is. Elkényeztet, mert mindent megvesz, ami neked kell, pedig nincs rá szükséged. Alig vagy két éves, de már jobban tudod a játékok márkáit, mint a saját nevedet.

Kijelentésén felnevettem. Tudtam jól, igazat mond. Még mai napig is ismerem a barbie babák neveit, márkáit és minőségét is.

Biztos vagyok benne, hogy most mosoly húzódott gyönyörű arcodra. Úgy szeretném látni, hogy milyen is lettél. Úgy szerettem volna látni, ahogyan napról - napra növekedsz, ahogy felnősz és nővé válsz. Sajnálom, hogy most nem lehetek ott melletted. Bocsáss meg nekem, kislányom!

Nem szeretném egyszerre leírni a fájdalmas részleteit elmémnek, ezért inkább elmesélem, mit tettél ma. Először is, tudnod kell, hogy mindig is apáddal aludtál. Fogalmam sincs miért, de nem telt el úgy éjszaka, hogy velem aludj. A saját, rózsaszín szobádban, az egy személyes ágyadon aludtatok ketten. Ma reggel, mikor benyitottam, hogy lássam, alszotok-e még, roppant vicces látvány fogadott. Édesapád a földön feküdt, takaró nélkül, csukott szemekkel, míg te keresztben az ágyon aludtál, nyakig betakarózva. Visszafolytott nevetéssel sétáltam beljebb, hogy felkeltsem őt. Hatalmasakat pislogott, nehezen felállt, majd kimentünk, s hagytunk téged pihenni. 

-Amikor leestél, miért nem jöttél át a hálószobába? - tisztán hallatszódott a kuncogás a hangomban.

Tudod, kislányom: apád egy olyan választ adott nekem, amit örökre a szívembe véstem. Te se tégy másképp, hisz nélküle elsodródnál az élet veszélyes tengerében. Messze, nagyon messze keverednél, és elvesznél. Végleg elvesznél.

Hogy mit mondott?

-Ő az én gyémántom. Ő az én életem. Mindegy hogyan, kényelmesen vagy kényelmetlenül, de vele kell lennem. Óvnom, védenem kell Őt minden rossztól. Féltenem kell mindentől, ami árthat neki. Betakarnom, ha lelöki magáról a paplant, megölelnem, ha rosszat álmodik, letörölnöm könnyeit, ha sírni kezd. Védeni a süvítő széltől, a tűző napsugaraktól. Mindentől. Ő az én egyetlen kislányom, az én második szerelmem.

Olvasva anyám sorait, hatalmas könnyek buggyantak ki a szemeimből. Nem tudtam eldönteni, hogy letegyem kezeim szorításából a naplót, és felkutassam apámat a házban, vagy olvassam tovább ezt a nekem szánt emlékkötetet.

Ne! Nehogy most rohanj oda hozzá. Előbb olvasd végig ezt az emlékfoltot, kérlek!

Mintha beszélgetne velem. Ismeri minden gondolatomat.

Visszatérve apádra, könnyes szemekkel, mosolyogva öleltem magamhoz. Becsüld meg és szeresd, hisz ki tudja mit hoz a jövő. Én sem lehetek most ott melletted. 

Azt kérdezed most magadtól, hogy honnan tudom mindezt, ugye? Van valami, amiről egyenlőre senki nem tud. Amikor jön, mindent magával ragad, minden eltűnik, kivéve egy dolgot. Lehetetlennek hangzik, mégis igaz. Amikor elmegy, hatalmas fájdalmat hagy maga után. Hetente egyszer, talán kétszer látogat meg. Látom, amit látnom kell, majd távozik. Magam sem értem miért és hogyan, de megtörténik. Amikor itt van, olyan, mintha meghalnék, majd mikor elmegy, minden visszatér a régi kerékvágásba, kivéve a fájdalmat. A fájdalom marad, hasogat, már-már szinte megöl. Most azon töröd az agyad, hogy mi is az pontosan. A válasz a kérdésedre: Egy l..

-Kész a vacsi. - nyitott be apa a szobámba.

Villám gyorsasággal zártam össze a naplót, pattantam fel az ágyból és ugrottam a nyakába. Szorosan öleltem, miközben a könnyeim patakban hullottak vállára. Nem szólt semmit, ő is szorosan ölelt. Mintha érezte volna, mit is akarok mondani neki, de mégsem.

-Annyira hiányzik. - szólaltam meg két szipogás között.

-Hidd el, nekem is. El sem tudod képzelni mennyire.

Szavai átszúrták szívemet. Én az édesanyámat, ő élete szerelmét veszítette el.

Az élet néha gonoszan játszik, mi emberek pedig nem mindig tudunk küzdeni ellene. Egy ember sosem tudja magát végleg túltenni azon, ha elveszít valakit. Egy férfinak még több idő, ha olyasvalaki távozik az életéből, akit mindennél jobban szeretett. Egy gyermeknek pedig egy élet is kevés, ha nem láthatja többé az édeasnyját.

-Minden rendben? - nézett rám kérdőn Harry az étkezőben.

-Persze. C-Csak előtörtek az emlékek. - szólaltam meg halkan.

Betty végignézett a társaságon, majd odasétált hozzám. Mélyen a szemembe nézett, s bólintott egyet, majd karjai közé húzott. Tudta. Tudta, hogy kinyitottam azt a naplót. Tudta, hogy olvastam belőle valamennyit. Tudta, hogy erősnek próbálom mutatni magam. Tudta, hogy örökre összetörtem.

De.. Vajon mi lehet az az egy dolog?